Amint
mindnyájan
tudjuk, a
"vérszopó"
halhatatlan
Dracula nem
más mint egy
legenda,
habár van
valami
igazság az
egész
mualkotásban.
De mind a
XV-ik
századbeli
karakter,
mind pedig
az erdélyi
kastélyok
megfelelnek
az
igazságnak.Volt
tehát egy
erdélyi
nemes ember,
aki végülis
nemtelen
volt.
Ennek a
nemtelen
embernek a
neve nem más
mint Vlad
Tepes,
viselkedése
miatt Vlad a
herceg,
elnyerte a
"Karóba húzó
Vlad" nevet.
Vlad annak
idején a
Vlah
tartomány
felett
uralkodott,
a terület,
amely
Erdélytol
délre terül
el, de mégis
Erdély húzza
a rövidet,
azzal
kapcsolatban,
ami a
legendát
illeti,
hiszen Vlad
Erdélyben
született.
Annak
idején,
1431-ben
Vlad apja
letérdelt a
luxemburgi
Sigismund
király elott
(terület és
név mind
ahhoz
fuzodik,
ahonnan az
erdélyi
szász
nemzedék
többsége
származik),
amely azt az
ördögi rend
alatt
lovaggá
avatta és a
Vlah
tartomány
hercegévé
tette. Az
ördögi név
saját
nevéhez a
Draculhoz
fuzodik,
amely kis
szerencsével
is, de
románul
tényleg
ördögöt
jelent.
Habár idovel
az ifjú Vlad
már a Vlad
Dracul néven
volt
ismerve,
amely
különben az
ördög fiát
is jelenti.
Drakula
legendájával
más jelentos
irodalmi
személyiségek
is
foglalkoztak.Dante,
például, az
Inferno
regényt
jelenítette
meg annak
idején.
Ugyanakkor
Goethe
hagyta az
Ördögöt,
Mephistopheles
személyében,
hogy
foszerepet
játsszon a
Faust
tragédiája
címu
mualkotásában.
Még Jules
Verne is,
mikor nem
volt
anynyira
elfoglalt,
egy kis
novellájában
megemlékezett
az erdélyi
kastélyról:
"Csak
Erdélyben, a
tartomány,
amely
mindenféle
színjátéknak
és szellemi
jeleneteknek,
amelyek a
korai
idokbeli
babonákból
és különféle
hitekbol
fennmaradva
még mindig
élnek
napjainkban...
"
Szóval
úgymond
minden Bram
Stoker elé
volt
tálalva.
Neki csak
elo kellet
vennie a
Vlad
Dracul-al
kapcsolatos
már meglévo
legendát,
jól
beállítsa
azt egy
rejtelmes
kastélyba,
körülrepdeso
denevérekkel,
majd
átalakítva
azt egészet
egy gróffá,
aki
halhatatlan
és aki az
emberek
nyakába döfi
hegyes
fogait és
azok vérét
szíva ki
sajat maga
fennmaradása
érdekében,
végez
áldozatával.
Az egyetlen
egy
magyarázat
az irodalmi
halhatatlanságra
attól a
hercegtol
adódik aki
Drakula
grófot
lelkesíti:
Vlad
Dracul-t
annyira
utálta népe,
hogy a
holttestét
darabokra
szaggatták
és úgy
tették a
koporsóba.
De mint
késobb
koporsóját
felnyitották
azt üresen
találták.